„A mesemondó célja egyszerű módon rávilágítani az igazságra: változtatások nélkül és teljes egészében, mert ritkán lehet az igazságot úgy kinyilatkoztatni, ahogy van, hiszen az univerzum misztériumként mutatja meg magát. Jelképeket kell találnunk, azért kell mesélnünk, hogy megfejtsük a világ rejtvényét. Ez paradoxon, mégis olyan fontos, hogy meg kell ismételnem: a mesemondó dolga az, hogy elmondja az igazságot, de amit a legmélyebben érzünk, azt nem lehet szavakkal, csak képekkel leírni. Ezáltal a történet szimbólummá válik, és a szimbólum pedig maga a mítosz.
A „mítosz” szót nem abban az értelmében használom, hogy „kitalált” vagy „áltörténelmi”, hanem történetek összességeként, amelyekre az emberek bizonyos különös okból úgy tekintenek, mint a világmindenség és az emberi lét belső indítóokainak megnyilvánulási formáira. Ami az elvont fogalmakat illeti, a mítosz merőben más, mint a filozófia. A mítoszi forma mindig konkrét, ennek ellenére rendelkezik azokkal a jegyekkel, amelyek ráébresztik az emberi tudatot a világmindenség hátterében megbúvó törvényszerűségekre. Ám ez a rádöbbenés nem mindig vezet teljes megértéshez.”
Régebben olvastam már a ‘Nera kalandja’ című kísértetes (és kísérteties) ősi ír mítikus ízű mesét, amiről már akkor meg is állapítottam, hogy megér egy hosszabb terjedelmű tüzetes elemzést. Alan Garner, a britek híres és közkedvelt írója, akinek fentebb idéztem is egy örökbecsű gondolatát, beválogatta ezt a darabot a világ legmisztikusabb meséiből összeállított gyűjteményébe, méltán. Ha valami, akkor ez a rövid kis “mese” megfelel minden kívánalomnak. Színleg egy enyhén horrorisztikus halloweeni rémtörténet, ám a felszín alatt ősi mítoszi elemeket sejtető szimbólumhalmaz, ahol minden szónak, minden történésnek, minden képnek több jelentéstartalma is van. Ha csak néhányat meg tudunk fejteni, elérjük a megvilágosodást, és meglátjuk, hogyan működik a Világmindenség, vagy legalábbis az évezredek mélyére nézünk, és megsejthetjük, hogyan gondolkoztak eleink. Mindenképpen katartikus élmény…
Ami a tüzetesebb elemzést illeti, ezt meg is tette – szerencsére – helyettem több tudós is, akiknek magyarázataira a mese elbeszélése után rá is térek, kiegészítve saját gondolataimmal, melyeket a tárgyban végzett további kutatásaim során ötlöttem ki.Bevezetésként csak annyit, hogy ez a kis kaland indítja majd el az írek nagy hősi eposzának történéseit, melyet mi Ulster-ciklusként ismerhetünk, vagy más néven a “Nagy Cooley marhalopás” címen. Keltaőrültek magyar nyelven Lady Gregory “Istenek és harcosok” című remekében olvashatják, szőrmentén.
De ez a történet nem része a Marhalopásnak (amit a szakirodalom Táin címen emleget az egyszerűség kedvéért), különálló kéziratban maradt fönn, és az egyik legrégebbinek minősülő ír szöveges emlék. Az elmúlt években tett szert szélesebb körű népszerűségre – köszönhetően a világ nagy napilapjaiban megjelent szenzációhajhász riportoknak – annak mián, hogy a történet a Halloween ünnepének eredete, és a helyszín a szülőhelye.
Nera alvilági utazása
Nera az ősi mesében Medb és Aillil connaughti királyi pár bajnoka, ők az ulsteriek ellenségei. Samhain (Halloween avagy Mindenszentek) éjjele van, a hősök és a királyi pár a tündérdomb közelében épült királyi várukban – Rath Cruachan, ma Rathcroghan – lakomáznak és iszogatnak. Ez az éjszaka a holtaké, ilyenkor hajnalig a holtak szellemei valamint egyéb alvilági démonok kiszabadulnak a másvilágról, és az éjszakában járnak prédára lesve! Aillil, akinek láthatóan kiváló humora van, kihívja a harcosait, van-e köztük olyan, aki ki mer ma éjjel menni. (Hogy miért nem megy ő is…) Fölajánlja aranymarkolatú kardját annak a vitéznek, aki elmegy az akasztófáig, ahol az előző nap két gonosztevőt kivégeztek, és az egyik hulla lábára ráköt egy fűzfavesszőből font gyűrűt.
Senki nem hajlandó, kivéve Nerát, aki teljesíti is a küldetést a hulla szíves közreműködésével, aki tájékoztatja, hogyan tudja a gyűrűt rögzíteni, miután feltehetőleg megunja hősünk szerencsétlenkedését. Utána a hulla közli, hogy szomjas, és kéri, vigye el inni valamit. Nera teljesíti a kérést, nyakába veszi a holtat, és elindul az éjszakában. Látnak 2 házat is, az egyiket tűz, a másikat víz veszi körül, de a hulla nem akar egyikbe se bemenni. A harmadikba viszont bemennek, ahol a háznép épp vacsorázik. Van ivóbödön, van mosóteknő, és van moslékosvödör, a lakótér nincs kisöpörve, a tűzhely nincs kikotorva. A hulla mindhárom folyadéktárolót kiissza, a moslékot a háziakra köpi, akik mind azonnal szörnyethalnak. Majd visszaszáll Nera nyakába, és megtér az akasztófára, mint ki jól végezte dolgát.
Nera hazaindul, amikor lovashad vágtat el előtte, a távolban pedig látja égni Aillil várát, a falak előtt a bajtársai és a királyi pár levágott feje. Követi a lovasokat, akik bevágtatnak a várral szomszédos tündérdombba egy nyíláson át. A Tündérkirály, akinek nevét nem tudjuk meg, kiszúrja, és kérdőre vonja, mit keres köztük. Nera előadja a kalandjait, a király pedig szolgálatába fogadja. Egy egyedülálló tündérnő házában szállásolja el, és az a feladata, hogy minden nap tűzifával kell a király tűzhelyeit ellátnia. Nera és a tündérnő intim kapcsolatba kerülnek, és a nő elárulja, hogy amit látott, még nem következett be, csak jövő Samhainkor (Halloweenkor) fog, ha addig nem tudja a népét értesíteni a veszélyről.
Nera 3 napra rá titokban kiszökik a dombi birodalomból Medb és Aillil várába, ahol az elmenetele óta csak pár perc telt el. Aillil először nem hisz neki, de amikor Nera megmutatja a feleségétől kapott nyári gyümölcsöt és növényeket a királynak, meggyőzi. Aillil azonnal nekikezd a hadi készülődésnek.
Nera visszamegy a tündérnőhöz, aki azóta – 1 hét telt el! – maga hordja a tűzifát, hogy a Tündérkirály ne fogjon gyanút. Ráadásul áldott állapotban van, és közli Nerával, hogy fia fog születni. Nera tovább él a nővel, hordja a fát, és őrzi a nővel immár közös marháit. Fiuk születésekor – stílszerűen -egy gyönyörű tehenet ajándékoznak neki, amely tehénért eljön a Morrigán, miközben az annak őrzéséért felelős Nera elalszik. A tehenet a Morrigán végighajtja a fél országon, fedezteti az ulsteri csodabikával, majd visszaviszi Nerához. Útközben találkoznak Kuhulinnal, az ulsteriek legnagyobb hősével, aki ezúton szerez tudomást a Morrigán csínyéről, valamint a születendő borjúról.
Közben Nera különös dolgot lát a domb alatti királyságban, van egy kút, abban egy díszes korona, amit minden nap két „ellenőr” látogat meg. Az egyik vak, a másik sánta. A sántát a vak viszi a hátán a kúthoz, majd vissza. Csodálkozására az asszonya fölvilágosítja, hogy Brion koronája a kútban Írország 3 legnagyobb kincsének egyike, akinek a birtokába kerül, az lesz az egész sziget uralkodója.
Nera a következő Samhain (Halloween) előtt 3 nappal biztonságba helyezi családját és javait, majd Aillilhoz megy, és elmondja a korona történetét. Medb és Aillil épp sakkoznak a náluk vendégeskedő, száműzött ulsteri exkirállyal, és a profétikus hajlamú Fergus mac Roich hallja, ahogy Nera fiának immár felnőtt fiatal bikaborja kihívja párbajra Medb híres fehér bikáját. A fiatal bika nem győz, de előrevetíti az apja – a majdani háborút kirobbantó ulsteri fekete bika – harcát Medb bikájával. Ekkor Medb királynő megesküszik, hogy addig nem eszik, nem iszik, nem alszik, amíg nem látja ezt a viadalt. (Azt a Táinból már tudjuk, hogy tényleg látja majd…)
Aillil és Fergus közös csapata még aznap megtámadja a tündérdombot, mindenkit megölnek, kirabolják az alvilági palotát, magukhoz veszik a koronát, és távoznak. Nera nem tér vissza a várba velük, hanem birtokba veszi egész családjával a tündérdombot, és többé soha senki nem látja őt viszont az élők világában.
Nera és a szuverenitás
Az a bizonyos marha tehát jogi vita tárgya, amiért az ulsteriek és a connaughtiak évekig nyírják ki tömegével egymást, hisz a marha ‘anyja’ Nera fiának tulajdona. Kié a borjú, ez itt a kérdés! Illetve ha jól értem, ahol a borjú és az apja, ott a tehén is? A lényeg, hogy Medb szerint Connaught jogát sértették meg az ulsteriek, ráadásul a fiát a saját menyegzőjén meggyilkolták. Ez a mese a Kuhulinnal és Konhovár (Conchobar vagy Connor) királlyal Medb által vívott marhaügyi háború – tömeggyilkosságok – előjátéka, és ha jól látom, valójában a kiváltó oka. Az a bizonyos korona rávilágít a kérdésre, nem arról van szó, kié jogilag a marha, hanem kié jogilag az ország.
Vagyis ahogy a mesét elemző tanulmányában Alden Watson rá is világít, ez a történet a szuverenitásról szól, annak allegóriája, Ulster és Connaught nem igazán a bika tulajdonjogán marakodik, hanem az egész ír királyság fölötti fennhatóság a tét.
Emellett a történet fő szála Nera alvilágjárása, aminek mögöttes értelméről Watson nem ejt szót, pedig szerintem Nera ugyanúgy – mintegy tükörtörténetként – bizonyos értelemben szuverenitást nyer el, csak ő az alvilági birodalom felett. Az ő pokoljárása egyben tulajdonképpen beavatási próba is, de ne szaladjunk elébe a dolgoknak.
Nera és a jövőbelátás képessége
Ahogy Watson magyarázza, annak a motívumnak, ami 3-szor is megismétlődik látszólag egymással össze nem függő kontextusban, különös jelentősége van. Ez pedig a valakinek a hátán való teherhordás. Először Nera viszi a hátán a holt embert, majd a tündérdombi birodalomban naponta a meg nem nevezett tündérkirály tűzhelyére a fát, végül látja a koronás kút őrzői esetében, hogy a sánta viszi a vakot.
Jó, és akkor mi van? Az, hogy ezek a motívumok rengeteg dolgot árulnak el a nem teljesen tudatlan szemlélőnek. Ne felejtsük el, hogy Mindenszentek – Samhain – éjszakája van, a Nyár és a Nap halálának, a tél beköszöntének ideje. Ezen egy éjjelen a túlvilág minden kapuja megnyílik. Ez a túlvilág pedig az ősök, halott lelkek lakhelye is, akiktől a jövőt megtudhatják azok, akik nem vakok látni és hallani őket. Nera vak, ahogy a sánta által hordozott koronaőr is az az alvilágban. A Nera által szállított akasztott ember hullája pedig mozgásképtelen magában, ahogy a vakot szállító sánta koronaőr. Ahogy látjuk, a két kép épp az ellentéte egymásnak, hisz tükörbe nézünk, amikor az alvilágot látjuk. Nera fahordozás közben látja a koronaőröket, de még mindig félig vak, nem érti a dolgot, holott már az alvilágban jár. Vagyis már lát, de még nem érti. Tündérfelesége világosítja fel, hisz ő természetfeletti, aki látja jövőt, és érti azt, amit lát.
Nera beavatása a próféciák világába azzal kezdődik, hogy hátára veszi az akasztott embert. Na de minek a fűzfakoszorú? Utánajártam, mert Watson ezzel nem különösebben foglalkozott, és amit találtam, rengeteg távoli helyre vezetett, olyanokra, ahová nem is álmodtam eljutni!
Fűzfa és divináció
George Knowles weboldalán találtam például azokat az információkat, amelyeket a modern wicca-hívők gyűjtöttek össze, és bár általában nem szoktam forrásul használni ilyen információkat, de a legteljesebb gyűjteményt itt találtam a fűzfához fűződő hiedelmekről, egy részletét saját fordításban idézem:
“A fűzfa … szent volt a költők számára, mert azt tartották, hogy a fűzfák között fütyülő szélnek sajátos hatása van az emberi agyra, amely a költői ihletet eredményezi. Állítólag Orpheusz, a görögök legünnepeltebb költője úgy szerezte az ékesszólás képességét, hogy alvilágjárás közben fűzfaágakat vitt magával. Költői tehetségének köszönhetően Apollón megajándékozta egy hárfával, és megkérte, hogy játsszon neki, majd Orpheusz megtanította a múzsákat is a hangszeren zenélni. Azt mondják, hogy amikor játszott, nemcsak a vadállatokat, hanem a fákat és az Olümposz szikláit is annyira elbűvölte, hogy azok kiléptek a helyükből, és mindenhová követték a hangszere hangját. Halála után Apollón és a múzsák kérésére Zeusz az égre helyezte Orpheusz hárfáját a csillagok közé. Orpheuszt a Delphi templomban egy domborművön megörökítették, ahogy egy fűzfához dőlve megérinti annak ágait.
De a fűznek van sötét oldala is, mert halállal és bánattal is társul. Állítólag Kirké, a görög varázslónő a folyóparti temetőjét fűzekkel ültette be, melyeket Hekaténak és holdvarázslatának dedikált. Ide helyezett el férfiholttesteket nyers ökörbőrbe bugyolálva a fák tetejére, kitéve az elemeknek, és madaraknak táplálékul. Ezért temettek a halottak mellé a koporsóba fűzfaágat, és ültettek füzeket a temetőkbe. A régi néphagyomány azt tanácsolja, ültess fiatal fűzfahajtást, figyeld, ahogy növekszik, ez megkönnyíti majd a lelkednek az élettől való elválást. A brit országokban gyakran látni temetőket – főleg amelyek vízparton vagy mocsár mentén terülnek el – fűzfákkal körülkerítve, hogy óvják az eltávozottak lelkeit.
A fűzfák vízzel való asszociációja közvetlenül a Hold istennőjéhez köti azokat…”
Beszél még a fűzfa és a kígyók ambivalens kapcsolatáról, valamint a fűzfa termékenységet célzó tulajdonságairól, de ez bennünket itt nem érint, bár a kígyók a görög mitológiában a holtak lelkeit szimbolizálják, és a próféciákhoz van közük. Mert a jövőbelátás képessége a túlvilágról jön, ahogy a jövő ismerete is. Hermész pszichopomp – a lelkeket a másvilágra kísérő – szerepe is a kaduceuszára tekeredő kígyópárral jelöltetik, ami a mondanivalóm szempontjából a későbbiek során még fontos lesz.
A Wikipedia angol szócikkéből tudom, hogy a világ minden táján él ez a fűzfákkal és elhunytakkal kapcsolatos hiedelem, főleg keleten. Japántól Kínáig, Koreától Indonéziáig mindenhol a kísértetek távoltartására alkalmazzák a fűzfát. Az oszage indiánok Észak-Amerikában fűzfától kérnek tanácsot a jövőre nézve, és Nagyapónak szólítják. És ez mind szép, de a mesében nem távol akarja tartani Nera a holtat, épp ellenkezőleg, elég közel kerül hozzá, nem? A tippet ennek miértjére egy kínai szokás adja meg, miszerint a Taoista boszorkányok kicsiny fűzfatáblába karcolt képet alkalmaznak a holtak lelkeivel való eszmecseréhez. A képet elküldik a túlvilágra, ahová a testetlen lélek belép, és megadja a kívánt választ a feltett kérdésre.
Bármennyire távolinak is tűnik a kapcsolat, azért megvan, és ez a válasz, legalábbis az egyik. A fűzfát kosarak, dobozok, halászathoz használatos hálók fonására alkalmazták évezredeken át, sok helyen még ma is. A fentebb leírt tulajdonságai miatt alkalmas lelkek foglyul ejtésére és megkötésére. Azzal, hogy Nera fűzfagallyakból font kötést tesz az elhalt testére, a visszatérő lelket megköti vele, és a testben tartja, így az ártó szellem gonosz tulajdonságait nem ereszti szabadjára, de a prófétikus adottságaiból hasznot húz. Azzal, hogy a megkötött lelket az elhaltban a hátára veszi, látja mindazt, amit az lát, tudja, amit az tud.
Mondhatnánk, kétes ez az ajándék, és mint mindennek, ennek is ára van, amit Nera sokszorosan meg is fizet. Kezdi azzal, hogy teljesíti a kísértet kérését, és elindul vele vizet keresni, hogy a hulla ihasson még egy utolsót. Tudjuk, hogy a kelta nyelvű népek túlvilága – így az íreké is – szoros összeköttetésben van a vízzel, hisz sok mesében a tenger alatt vagy egy szigeten találjuk az örökifjak honát. A mesében az alvilági kút – azzal a bizonyos koronával – épp ezt a kapcsolatot erősíti. Emellett már láttuk, hogy a vízhez való kötődése miatt a fűzfa az, amely az alvilági kapcsolatot kidomborítja. Ha hozzászámítjuk, hogy a fűzfaistennő általában a hold és a boszorkányság istene is, mint például a már fentebb említett görög Hekaté, akkor egy újabb apró szimbólum kapcsolja a holt lelket szállító Nerát mind a túlvilághoz, mind annak isteni védnökéhez. Ráadásul Hekaté bevonása itt még külön érdekes, mert az éjféli órák, a két világ közti átmenet mind időben, mind térben keresztútnak minősül, és Hekaté annak is a védnöke, ezért biztosra vehetjük immár, hogy a hős valóban egy jelentős beavatási rítus alanya, hisz ezzel a nappal örökre megváltozik az élete. Innentől kezdve a mesében Nera nem tartozik sem az élők, sem a holtak közé, köztes állapotban lebeg, és a döntés a kezében van, hogy hogyan tovább.
Nera és a háztartási szabályok
De térjünk vissza a meséhez. Nera a terhével elindul az éjszakában vizet keresni. 3 házat találnak, az elsőt víz védi, a másodikat tűz, a harmadikat semmi. A víz és a tűz a régmúltban rontó szellemeket elűző, tisztító eljárások rituális eszközei voltak, és még ma is azok, ha hinni lehet a keresztelő eljárásoknak a keresztény és egyéb vallásokban, vagy a pogány világ tűzzel való hasonló ténykedéseinek. A harmadik ház védelem nélkül áll, mert a család hányaveti, rendetlen, nem tartja be az előírt higiéniai és kártevők elleni távoltartó előírásokat, ezért a gonosz lélek számára szabad préda. Az, hogy a szellem rontó betegségszellem, kiderül abból, ahogy a három, házban tartott szennyvizet tartalmazó vödröt kiissza, és azt három köpéssel továbbítja a ház lakói felé, akik azonnal megbetegednek, és pillanatokon belül meg is halnak.
Watson az eseményeket keresztény megközelítésből magyarázza, és a higiénés előírások megszegésének tilalmára vezeti vissza. De véleményem szerint ez inkább a vallási előírások be nem tartására mutat rá, hisz a pogány vallásokban gyökerezik a tilalom, már az ókori kultúrák is széles körben alkalmazták. Ráadásul az ír néphagyomány szerint fűzfavesszőt ebben az időszakban tilos bevinni a házba, mert a tilalom megszegése halálhoz vezet. Mint fentebb láttuk is, hisz a hulla lábán ott a koszorú… Ami viszont jelentős apróság, az a vödrök (kádak és egyéb víztároló edények) és a kút megfeleltetésére vezet. Ahogy a vödrökben mocsok van, a házban rendetlenség, úgy az alvilági birodalomban sincs rend, hisz nem őrzik rendesen a koronát, alkalmatlan őrökre bízzák a védelmét, emellett beengedik az idegent, és felelőtlenül és kérdezetlenül maguk közé fogadják. Tehát ha a felvilágon valahol felborul a rend, és pusztulás a következmény, akkor a túlsó világban is ez várható. Ráadásul miután a felvilág és az alvilág szoros kötelékben működik, átjárható bizonyos időkben, mint láthatjuk, akkor az egyik hatása rávetül a másikra. Az, hogy 3 ház van, háromszor iszik a hulla, és háromszor köp, mágikus történésre utal.
Nera és a Vad Hajsza
Végül, miután az iváson túlestünk, Nera visszaviszi a holttestet az akasztófára, és elindul haza. De már beavatódott, látja a jövőt, tudja a következményt, és döntenie kell. Hazamehetne, és meggyőződhetne arról, hogy igaz-e, amit látott, vagy követheti az ellenséges hadat, ami – gondolom, már többen rájöttetek – a Vad Hajsza ír megfelelője. De Nera még nem “lát” teljesen, nem tudja, hogy amit lát, az a jövő. Ezért úgy dönt, ahogy az ír hőseposzok bajnokainak döntenie kell.
Nera és a bajnoki eskü/gessa
Hogy ezt megérthessük, tudnunk kell, kicsoda Nera a történetben, és milyen kötelességei vannak. Mit jelent egy ország, egy király bajnokának lenni? Ő azt a posztot foglalja el Connaughtban, amit Kuhulin Ulsterben, és bár a mese ezeket a kötelezettségeket nem részletezi Nera esetében, és Nerával – legalábbis ezen a néven – sehol máshol nem találkozunk a jelentős mennyiségű ír középkori mesében, krónikában és mondában sem, a mesében van egy zárójeles rövid magyarázat Kuhulin kötelezettségeit érintően. Ebből kiderül, hogy gessa, azaz megkötő eskü vagy átok terheli a bajnokot, akinek mindennél fontosabb kötelezettsége, hogy az országot és a népet megvédje bármiféle ellentől, akár evilági, akár nem, a saját élete árán is. Amikor Nera úgy dönt, hogy követi a hadat, még nem tudja, hogy számára a gessa már nem áll fenn, és úgy hiszi, hogy mint bajnok, nem tudta megvédeni a királyát, tehát vélhetőleg bosszút akar állni. Hisz ez az esküje.
Nera beavattatása a tündérbirodalomban folytatódik és fejeződik majd be, ahol a státuszához és képességeihez méltatlan feladatot kap, de szerez egy tündérasszonyt, nemz egy féltündér gyermeket, és vagyonra tesz szert. A tündérfeleség és ami vele jár teljesen elválasztja a felső világtól, immáron tudja, amit a túlvilágiak és természetfelettiek tudnak. Például tud a szuverenitást jelentő koronáról, annak majdhogynem őrizetlen mivoltáról, és a tündérdombi király vezetésre való alkalmatlanságáról. De a becsületére nehezedő gessa révén – mihelyst megtudja, hogy a látomás a jövő, és a királya életben van – figyelmezteti Aillilt a rá és az országára leselkedő veszélyről. Aillil mindaddig nem gondol támadásra, csak a védelmét erősíti meg, amíg tudomást nem szerez a koronáról és a tündérdomb kincseiről. Akkor azonban támadásra határozza el magát. A végkimenetel szerint kirabolják a tündérdombot, és megszerzik a koronát.
Aillil koronája
Mi is a helyzet ezzel a koronával? Érdekes, ami kiderült, miután utánanéztem Brion kilétének. Egy régebben történt királygyilkosság és országlopás az események előzménye – amelyre ez a mese nem tér ki – amikor Briont a trónjáért a saját testvére ölte meg, aki véletlenül Aillil édes jó apukája volt. Viszont ezek szerint a király legitimitását igazoló korona Brion halálakor eltűnt, és így Aillil nem törvényes uralkodóként, hanem trónbitorlóként ül a nagybátyja trónján. Vajon Brion a Tündérkirály, aki az alvilági birodalmát sem igazgatja helyesen? Vagy valaki más, akinek a személyazonosságára nem fog már soha fény derülni? Az ügy szempontjából ez most nem fontos, Aillil számára azonban a korona létfontosságú. Ennek a kincsnek a birtokában helyre tudja állítani a saját királysága törvényességét, és a koronához kapcsolódó jóslat miatt aspirálhat az egész sziget feletti nagykirályi címre is, amit a történet idejében Konhovar ulsteri király bitorol, aki éppen Aillil vendégét, Fergust forgatta ki a legitim uralmából. Ezért segíti Aillilt ebben a tündérdombi hadjáratban lelkesen az ulsteri Fergus is, aki bosszút akar állni Konhovaron.
Watson az elemzésében erre az aspektusra – Patricia Ronannal ellentétben, aki megvizsgálja a teljes királyi ház leszármazási történetét – sem tér ki, de behatóan vizsgálja a királyi szuverenitás részletkérdéseit. De ő úgy látja ezt a mesét, mint mítikus emberi királyok és hősök legendáját, nem pedig istenekét. Ezért nem vizsgálja meg Medb királynő személyét sem, pedig az írek mondái és mítoszai egyértelműek ebben a kérdésben. Medb maga a mítikus Írország megszemélyesítője, ő maga a törvényes trónöröklés – azaz a szuverenitás – a régi törvény, ami a trónöröklés rendjét még női lezármazási ágon szabályozta.
Konhovár első felesége Medb volt, ezzel a házassággal szerezte meg az isteni származású király a trónhoz való jogot. Medb elhagyta őt 1 év után, mert a jóváhagyása ennyi időre szólt. A részleteket több más mítosz tartalmazza, a lényeg, hogy Fergus 1 évre adta át Konhovárnak a trónt, de azután nem kapta vissza.
Konhovár ezzel nemcsak az adott szavát szegte meg, hanem megváltoztatta az ősi rendet is. Ez az oka a marhaháborúnak a legvégsőbb fokon, a régi és az új trónöröklési rend küzdelme.
Mindenki esküszegő?
Watson és Ronan is különösen részletesen taglalja a mesével kapcsolatban az árulás, esküszegés aspektusait. Ha jól megnézzük, itt voltaképpen szinte minden szereplő elárul vagy már elárult valakit. Fergus a királyát, akit nem ismer el. Medb a volt férjét. Aillil az apján keresztül a nagybátyját és királyát. Nera felesége a népét. Nera kényszerhelyzetben van: család és új király, vagy régi király és haza? A dombalatti Tündérkirály a népét azzal, hogy nem törődik velük. A Morrigán szerepe ambivalens, mert a nagy Ulster-ciklus szerint ő Ulster mellett harcol, ám utálja Kuhulint. Azzal, hogy Kuhulin elleni halálos játszmája miatt hajtja végre a marhalopást, elárulja Ulstert, de árt Connaughtnak is. Watson megállapítása szerint itt a tragédiát végső soron a nők árulásai idézik elő, a férfiak csak azért hibáztathatók, hogy eltűrik ezt, és nem akadályozzák meg a nőket abban, hogy cselekedjenek. Vagyis a nézőpontja számomra eléggé antifeministának tűnik, és csak halkan mondom, nagyon Ulster-pártinak.
Nera és az idő
John Carey nagyrészt az idő szerepével foglalkozik a tanulmányában a mesével kapcsolatban. Szerinte egyértelmű, hogy a történet elsődleges témája a világok közötti kapcsolat, ezt jelzi azok időbeli meg nem felelése, a furcsa időeltolódások. Az a tény pedig különösen érdekes, hogy Nera bizonyos pillanatok különböző változatait éli meg, amint a túlvilági tapasztalatai ide-odalökdösik az időben. Amikor látja Rath Cruachan pusztulását, akkor egy lehetséges jövőt lát. Mivel követi az elkövetőket az alvilágba, képes visszatérni a jelenbe, és egy alternatív jövőt előidézni. Ráadásul Nera két különböző jelenbe is visszatér, miközben két hasonló – de meghatározó – esemény is történik a másvilágon, a fia és a borjú fogantatása. Vagyis Nera esetében az alvilági tartózkodás fordulópontként szolgál a főhős alternatív jelenek közötti közlekedése során. Tehát akkor ez egy alternatív történelmi fantasy időutazással? (Na jó, csak vicceltem…)
További tisztázandó kérdések
Maradt még néhány tisztázatlan részlet, ami nagyon izgatja a fantáziámat. Például a divináció, profécia működése ezzel a fűzfakötéses, háton szállított hullával nem hagyott nyugodni, a “megvilágosodásomat” ezesetben egy olyan cikk idézte elő, amit egy modern druida írt! Komolyan mondom, ezután nagyobb tisztelettel fogok tekinteni az ilyen neopogány forrásokra, vannak a szerzőik közt igen lelkiismeretes, nagytudású kutatók, akik munkáit öröm olvasni, ahogy a fentebbit is!
Igazán megdöbbentő dolgokat találtam! Ezért legközelebb azt próbálom majd kideríteni a druida-cikk segítségével, hogy Nera alvilágjárása beleillik-e az ősi jóslási eljárások sorába.
De itt még nem ér véget a felderítendő titkok sorozata, kíváncsi vagyok arra is, hogyan alakult ki és működött a szuverenitás eszméje a régmúlt időkben, valamint kicsodák a mese hősei valójában. Mert nagyon gyanúsak, főleg Nera!
Hogyan magyarázható példának okáért, hogy a tündérdombi birodalom kapujául szolgáló barlang neve “Macskák barlangja”, és hogy a barlangban talált ogham-felirat fordítása az, hogy: “Fráech, Medb fia”? Ki ez a fiú, és hogy kerül ide? Miért nem Nera nevét rejti a felirat? És miért van nem messze a barlangtól egy másik tündérdomb, aminek “Fráech sírja”, azaz Carnfree a neve?
Megtudhatjátok a következő karcolataimból…
Irodalom:
- Carey, John. “Sequence and Causation in Echtra Nerai.”Ériu 39 (1988): 67–74.
- Garner, Alan. The Voice That Thunders: Essays and Lectures , Harvill Press, 1998.
- Knowles, George. “In Worship of Trees – Willow.” Controverscial. Accessed November 22, 2023.
- Meyer, Kuno, trans. “The Adventures of Nera.”
- “Rathcroghan.” In Wikipedia, November 18, 2023.
- Ronan, Patricia. “Aspects of Echtra Nerai.” Tionól, 2000.
- “Uí Briúin.” In Wikipedia, September 27, 2022.
- Watson, Alden. “A Structural Analysis of Echtra Nerai.” Études Celtiques 23, no. 1 (1986): 129–42.
- “Willow.” In Wikipedia, November 7, 2023.
